10 legendás és meglepő barátság

A barátság összetett, támogató emberi viszony, aminek tartalma és meghatározása koronként és kultúránként eltérő. Ugyanakkor vannak olyan barátságok, amik mindenkinek egyaránt meglepetés okoznak.

XVI. Benedek és Ferenc pápa

XVI. Benedek pápa Joseph Aloisius Ratzinger néven született Bajorországban. 2005 és 2013 között a katolikus egyház feje, majd 2013 után emeritus pápa. Ő a harmadik egyházfő, aki lemondott címéről. Őt Ferenc pápa követte, aki Jorge Mario Bergoglio néven született, és az első pápa az amerikai kontinensről, illetve a egyben a déli félgömbről. Barátságuk nem indult zökkenőmentesen, de ahogy telt az idő, teljesen megváltozott az egymásról alkotott véleményük. 2005-ben mindent megtett volna Benedek, hogy megakadályozza Ferenc megválasztását, 2013-ban viszont csak úgy mondott le, hogy tudta, van esély Ferenc megválasztására. A kettőjuk közötti barátságról fim is készült, A két pápa címmel, amiben Jonathan Pryce és Anthony Hopkins játszák a főszerepet.


Meryl Streep és 50 Cent

Meryl Streep háromszoros Oscar- és nyolcszoros Golden Globe-díjas amerikai színésznő, és Curtis James Jackson (színpadi nevén 50 Cent) amerikai rapper és színész érdekes párost alkotnak. Először a Los Angeles Lakers és a New York Knicks mérkőzésén kapták őket lencsevégre 2014-ben, ahogy együtt szurkoltak kedvenc csapatuknak. A párost azonnal felkapta a sajtó, az újságokban sorra jelentek meg a képek, ahogy éppen egymás kezét szorongatva izgulnak.


Ian McKellen  és Patrick Stewart

A két lovaggá ütött színész az X-Men filmsorozat forgatásain ismerkedtek meg még 1970-ben, és azóta szinte mindent együtt csinálnak. A közösségi oldalaikon rendszeresen osztanak meg egymásról képet, Ian McKellen vezette le Sunny Ozell sőt, az Empire Award egyik gáláján meg is csókolták egymást a színpadon. Ezért gondolják sokan, hogy együtt vannak annka ellenére, hogy Sir Stewart 2013 óta házas.


Wolfgang Amadeus Mozart és Joseph Haydn

A két zenei géniusz barátsága iskolapélda arra a mondásra, mi szerint az ellentétek vonzák egymást. A kozmopolita családból származó exhibicionista csodagyerek Mozart 24 évvel fiatalabb volt a paraszti származású, visszafogott Haydnnél. Ennek ellenére Mozart sosem kritizálta kortársát, sőt, darabjai egy ciklusát felajánlotta neki. Amikor meghalt, Haydn azt írta róla, hogy
„Az utókor a következő 100 évben nem fog ekkora tehetséggel találkozni.”


VI. György brit király és Lionel George Logue

V. György másodszülött fia Albert fiatal korában tengerésztiszti pályára készült, majd az első világháborúban a légierő tisztje volt. Másodszülöttként nm volt sok reális esélye arra, hogy ő örökölje az ország koronáját, bátyja azonban hogy feleségül vehessen egy elvált nőt, lemondott címéről. A háború után dadogása miatt csak kínkeservesen tudta teljesíteni közéleti kötelezettségeit dadogása miatt. A 20-as években hosszú ideig beszédterápiára járt az ausztrál színészhez Lionel Loguehoz, ami sokat javított állapotán, de teljesen soha nem sikerült túljutnia rajta. Lionel segítségével tudta rádiós beszédével ösztönözni az embereket. Ezért később a Királyi Viktória Rend tagja lett. A történetüket megfilmesítették A király beszéde címmel.

Eminem és Elton John

A két garmmy-díjas zenész 2001-ben kötött örök barátságot egymással, amikor együtt léptek fel a díjátadón. Eminem azután kérte fel Elton Johnt a közös előadásra, miután kritizálták őt, mondván, hogy homofób dalszövegeket ír, amivel a rapper nem értett egyet, és kiállt a lovaggá ütött zenészért. Kapcsolatuk nem ért véget a közös énekléssel, Eminem gyakran kér zenésztársától tanácsot.

John F. Kennedy és Frank Sinatra

Az USA 35., viszonylag fiatalon merénylet áldozatává lett elnöke, John F. Kennedy, valamint a Grammy és Oscar-díj nyertes jazz-énekes és színész, Frank Sinatra közeli viszonya már életükben is ismert volt, azóta pedig számtalan pletyka és legenda terjed a barátságukról. Egyesek szerint Frank Sinatra tevékeny részt vállalt Kennedy elnöki kampányából is, Kennedy 1960-as elnökválasztási kampányának hivatalos dalát állítólag ő jegyzete, meggyőzte a chicagói maffiát, hogy támogassák az idősebb Kennedy-testvért, sőt, azt mondják Sinatra volt az, aki bemutatta Marilyn Monroe-t az elnöknek.

Dennis Rodman és Kim Dzsongun

Dennis Rodman visszavonult NBA kosárlabdázó már többször látogatést tett Észak-Korea fővárosában, ahol Kim vendégszeretetét élvezte. A bátyja hamis kegyvesztettsége révén hatalomra jutó kóreiai vezető örök barátjának nevezte a sportolót.

Arthur Conan Doyle és Harry Houdini

Sherlock Holmes kiötlője, és a legendás, magyar származású szabadulóművész barátsága meglehetősen furcsa forrásból fakadt. Conan Doyle a fia halálát követően temérdek pénzt áldozott rá, hogy kapcsolatba lépjen az elhunyt szellemével, Houdini pedig a saját édesanyja szellemét kereste különböző szertartásokon. Az egyik ilyen szeánsz alkalmával meglehetősen könnyedén leleplezte a kuruzsló csalását, onnantól kezdve pedig egyik legfőbb feladatának tekintette, hogy leleplezze azokat a csalókat, akik pénz sikkasztanak a reménykedőktől. Bármilyen bizonyítékokkal is szolgált azonban, Conan Doyle-t semmivel sem tudta meggyőzni, így ami összehozta a két férfit, végül szembe fordította őket.

Snoop Dogg és Martha Stewart

Martha neve imserősen csenghet, hiszen láthattuk a tévében  főzőműsorait, és megfogadhattuk a dekorációs tanácsait, Snoop Doggot pedig senkinek nem kell bemutatni. A nyugati part egyik legismertebb rapperét és a szakácsnőt 2008-ban hozta össze a sors. Egy beszélgetés után rá kellett jönniük, hogy sok a közös bennük, de legfőképpen az ételek szeretete köti őket össze. Még közös főzőshow-juk is volt.