LEAD: időgép
Az elmúlt 5 év eléggé mozgalmas volt a számodra. Te hogy értékeled ezt az időszakot?
Én mindig is olyan ember voltam, akit zavart, ha nem tölti hasznosan az időt. Ez persze nem azt jelenti, hogy sosem volt egy semmittevős hétvégém sem. Kellenek az olyanok is. Viszont hétköznap rendszeresen jártam edzésekre, gitározni tanultam, megszereztem a jogosítványom és végig csináltam a tömegkommunikációs szak követelményeit a Szent László Gimnáziumban. Az utóbbi nehézségeit és értékeit csak az ismeri, aki szintén „tömkomos” volt. Igen, néha keveset aludtam és igen, néha le kellett mondanom dolgokról, de szerintem így is megérte.
Ha jól tudom, a magyar floorball válogatott kerettagja voltál. 5 év elteltével mennyire maradt az életed szerves része ez a sport?
Szerencsére meg tudtam oldani, hogy folytathassam. Még mindig ugyan abba az egyesületbe járok, mint ahol elkezdtem 17 évvel ez előtt, 6 éve csapatkapitányként. A felnőtt női válogatott tagjaként is pályára léphettem a legutóbbi világbajnokságon.
Visszajársz még a régi iskoláidba?
Igen, rendszeresen. Az F-es szekció minden ősszel és tavasszal rendez egy F-esd öregdiák találkozót, ahol szeretettel várnak minden elballagott infóst és tömkomost egy zsíroskenyér-partyra. Erre a találkozóra szoktam járni, ha időm engedi.
Ezeken a találkozón tegeződsz a volt tanáraiddal? Én úgy érzem, képtelen lennék erre. Te hogy vagy ezzel?
Először furcsa volt, hiszen úgy ismertem meg őket, hogy a tanáraim, így az első pillanattól kezdve magázódnom kellett. Ezért nem gondoltam volna az elején, hogy valaha ezt mondom: meg lehet szokni