Amit idén még meg kell tenned

Az emberek sokszor megvárják a szilvesztert, hogy ígéreteket és fogadalmakat tegyenek. Mi lenne, ha megfordítanánk, és az év vége nem a kezdete, hanem a határideje lenne a célok elérésére? Nem lenne jobb érzés tiszta lelkiismerettel kezdeni az újesztendőt?

Összeszedtem 3 dolgot, amit szerintem mindenképpen érdemes megtenni a hónap hátralévő részében:

Önkénteskedés a Rex Kutyaotthon Alapítványnál

Helyszín: 048 Budapest, Óceánárok u. 33.

„Az alapítvány az állatok harmonikus együttélésének biztosítását, a felelős állattartásra való nevelést, a kóbor állatok létszámának csökkentését, valamint  az állatok szenvedésének megakadályozását tűzte ki célul.” – írják a honlapjukon az önkéntes állatvédők.

A 27 éves állatotthon napi szinten több mint 250 elhagyatott állatot ment meg. Az itt dolgozók hosszútávú célja az emberek helyes állattartásra és a környezettudatos magatartásra való nevelése.

Minden évben szerveznek programokat, ahol például el lehet vinni a kutyákat sétálni, és meg lehet őket ajándékozni játékokkal vagy kutyaeledellel. Tavaly mi is részt vettünk rajta. Bár fájt a szívem, hogy nem hozhattam haza az összes kutyust, utólag jó érzéssel gondolok vissza rá.

Adományozás a MikulásGyárnak

A MikulásGyár 2019. november 29. és december 21. között tart nyitva

  • a Millenáris Parkban (9.00 – 21.00)
  • a Lurdy Házban (10.00 – 19.00)
  • a József Attila Színházban (hétköznaponként 10.00 – 18.00)

A gyűjtés egész decemberben zajlik és a legtöbb postán fel lehet adni az adományokat. A szervezők arra kérik az adakozókat, hogy zárt dobozban adják fel a csomagokat, és nagybetűvel írják rá, hogy MIKULÁSGYÁR.

Free Sport Parkok meglátogatása A mozgás elengedhetetlen része az egészséges életmódnak. Nem kell más hozzá, mint egy kis elszántság, és máris sokkal jobb lesz a közérzetünk! Ráadásul ezek a sportparkok szerte az országban vannak, és ingyenesen használhatóak!