Az internet és a történelem

Hogy lesz az internet, a sokak szerint minden probléma okozója, egyik napról a másikra az oktatás alappillére?

Két hete még arról szólt az osztályfőnöki óra a Kőbányai Szent László Gimnáziumban, hogy mennyire nem helyes lejáratni az iskolát a különböző közösségi oldalakon. A tanárok figyelmét egy szlgbp nevű Instagram oldal keltette fel, ahol az iskola mindennapi életének összes negatívumait emelik ki. Ezek a képek kiragadva a környezetből azt mutatták, hogy a Lászlóban be van törve az álmennyezet, nincs kilincs, az összes WC rossz és a menzán pók van a sajtkrém levesben. Ez sajnos mind igaz, de így összeszedve egy csokorba sokkal rosszabb képet mutat az iskoláról, mint amilyen valójában. Arról nem is beszélve, hogy az illető, aki feltölti ezeket képeket, nem tesz semmit az ellen hogy még több ilyen kép születhessen. Olyan, mintha direkt le akarná járatni azt az iskolát, ahova ő is jár, ezzel saját magát is ledegradálva. Azóta ez az oldalt privát lett, így ha valaki kíváncsi a gimnázium összes bajára, csak az oldal bekövetés árán tudja megnézni azokat.

Azóta eltelt két hét, és a kormány 2020. március péntek 13-án kiadta azt a határozatot, amelyben elrendelték az iskolák bezáratását. Elrendelték továbbá, hogy a tanítási órákat ne utólag pótoljuk, hanem távoktatással oldják meg az iskolák.

„Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára vezetésével megalakul a Koronavírus Oktatási Akciócsoport, amelynek feladata a digitális távoktatáshoz szükséges szakmai és infrastrukturális feltételek biztosítása.”

Vagyis  az oktatás most azok az oldalakra fog támaszkodni, mik eddig csak megnehezítették az órák megtartását, és a gyerekek figyelmének fenntartását.

Személy szerint nekem, mint 11. osztályba járó gimnazistának, ezt az egész távoktatás dolgot kicsit nehéz még felfogni. Amióta csak az eszemet tudom, iskolába járok. Most pedig azt mondják, hogy ki tudja meddig nem kell az iskolapadban ülnöm. A másik felem ugyanakkor nagyon kíváncsi, hogy hogy fog ez működni. Elkerülhetetlen, hogy lazább lesz az időbeosztásunk: többet aludhatunk, és mi választhatjuk meg, hogy melyik teendőinket és milyen sorrendben csináljuk meg. Én speciel már tervezgetem a fejemben, hogy hogyan tudnék több energiát fektetni azoknak a tantárgyaknak a gyakorlására, amik kevésbé mennek jól. Ugyanakkor el fog tűnni a személyes kommunikáció mellett az időbeosztás betartására ösztönző összes külső hatás. Nem lesz se be-, se kicsöngő, nem fog ott állni előttem a tanár, nem fognak ülnek mellettem az osztálytársaim. Az iskolában egy korábban elvégzett tesztem alapján nekem interperszonális típusú intelligenciám van, ami annyit tesz, hogy “társas lény” vagyok, csoportosan jobban tudok tanulni, és bármennyire próbálkoznak a tanárok kiküszöbölni ezt a problémát, sajnos ezt sehogy se lehet megoldani. Ettől egy kicsit tartok.

Számomra ami ezt az egészet megfoghatatlanná teszi az, hogy ezek a rendeletek határozatlan időre szólnak. Senki se tudja, hogy mi, hogyan és meddig lesz. Ráadásul ez a szituáció mindenkinek új, mindenki máshogy próbálja meg kezelni, és fogalmunk sincs, hogy melyik a jó stratégia, hiszen ez csak évek múlva fog kiderülni. Ugyanakkor már a migrációs hullámnál is tetszett az a gondolat, hogy egy olyan eseménysorozatnak voltam a része, amiről 20-50 év múlva tanulni fogynak az olyan korú gyerekek, mint amilyen most én vagyok. Eltelt 5 év, és itt van egy újabb világ szintű probléma, amit átélek, és amire emlékezni fognak a későbbiekben. Már másodjára kerülök ilyen helyzetbe, pedig még csak nem olyan régen lettem nagykorú. Ha ilyen rövid idő alatt ennyi minden tud megváltozni, akkor mi mindent fogok tudni mesélni majd az unokáimnak?